Rebecca Donovan - Visszafojtott lélegzet

Sziasztok!
Először is nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem (megint), de a dolgok nem pont úgy alakultak, ahogy szerettem volna, és e miatt (meg a szörnyűséges időhiány miatt), nem sikerült megírni a beígért posztot. De most itt vagyok, vele, szóval terelődjön a szó a Visszafojtott lélegzetre!
(Figyelem, aki nem olvasta a könyvet, annak nem ajánlom a bejegyzés elolvasását, elvégre az első és a második könyv pár spoilerét is olvashatjátok majd a bejegyzésben!!)

Oké, töredelmesen bevallom, hogy már napok óta befejeztem ezt a könyvet, viszont nem tudtam, hogy mit, és hogyan írjak róla, annyi mindent feljegyeztem magamnak.
Kezdjük a fülszöveggel:
Weslynben most mindenki tudja Emma titkát, de Carol már nem bánthatja. Vannak, akiket még mindig kísértenek annak az éjszakának a borzalmai, és vannak, akik kénytelenek szembenézni döntésük következményeivel. Emma csak most kezd visszatérni az igazi hétköznapokba, és ebben segítségére van életének két legfontosabb személye, szerelme, Evan és legjobb barátnője, Sara. A lány úgy dönt, hogy itt az ideje, hogy anyjával is szorosabbra fűzze a viszonyát, ennek előmozdítása érdekében hozzá költözik. De biztosan ez a legjobb döntés? Képes lesz – e szembenézni mindazzal, amit múltja rejteget?
Ennél többet igazából nem is tudok mondani a történetről, mert akkor a nagyon spioleres véleményemet még spoileresebbé tenném. 
Az elején megrekedtem, mert a könyv eleje nem ragadott meg annyira, mint ahogy azt az első részé tette. Ahogy egyre jobban belejöttünk a dologba, én is és a könyvecském is, egyre jobban tetszett, szóval végül is nem következett be az, amitől annyira féltem: hogy az első részhez képest a második kötet egy mélyrepülés lesz, és akkorát fogok csalódni, hogy aztán el se akarom majd olvasni a befejező kötete. Kicsit azért is féltem ettől, mert a molyon is 3%-kal leszavazták az első részhez képest. Igaz, ez nem sok, de azért egy kicsit megrettentem.
A karakterek (bocsi, hogy ilyen kicsiny befezető akármit írok csak, és a történetről se beszélek idáig, de őszintén nem tudom, hogy hogy is tudnék a vázlataimból épkézláb posztot írni):
Emma: Az előző részben Emma az egyik kedvenc karakterem volt, most viszont ez megváltozott. Nem utáltam meg, ne hogy erre gondoljatok, bírom még, de valahogy egyre többször lettem ideges rá. Sajnáltam, amiért szegénykének nem lehet normális családja. Viszont Ém miért nem beszélt Evannek arról, hogy az anyja iszik? Tudtam, hogy ennek csúnya vége lesz! Miért kellett még mindig titkolózni, és hazudni Evannek? És miért nem tudott olyan sokáig beszélni az anyja fejével? Miért hagyta, hogy ezt tegye vele az a nőszemély??? "Ez az ő élete, csináljon már valamit!" - jegyeztem föl magamnak, mert agyf@szt kaptam attól, hogy Emma folyton csak tűr, szinte már mártírt játszik, de közben semmit se kezd azzal a nővel. Meg amikor végre mondott is valamit Evannek, az is rettenet kevés volt, szinte semmi. Rettenetesen bosszantott, hogy ennyire nem bízik Evanben, pedig ő mindent megtesz érte, és azért, hogy végre Em egy kicsit is bízzon benne. Aztán annyira megörültem, amikor Em végre rájött, hogy az anyja egy cafka, és ezt a tudtára is adta. És miért Emma, miért? Miért kellett egy teljesen más lánynak lennie az utolsó fejezetben? Miért kellett elmenni, miért kellett ezt csinálni?? 
Evan: Evan még mindig cuki volt, abszolút kedvenc karakter, viszont nagyon keveset kaptunk belőle. Fejezetek telnek el úgy, mintha ott se lenne, és nekem hiányzott. Amikor együtt voltak Emmával akkor pont olyan cukik voltak, mint az előző részben (leszámítva, hogy Emma folyton titkolózott), de Em szinte sose fordult hozzá. Viszont amikor Evan elment, ezt írtam a vázlatomba: "Miért kell Evannek megint elmennie? Persze, igaza van, egyet értek vele, de miért az elutazás a megoldás a helyzetre?" Igen, nem (?) értem, hogy miért kell folyton elmenni, miért nem tudnak megülni a seggükön és megbeszélni a problémáikat végre!? És az epilógusban... Mi van Evannel? (Remélem a befejező kötetben végre összekapják magukat, elvégre ha együtt vannak akkor olyan édesek és szerelmesek.) 

Rachel (Emma anyja): Őt már az előző könyvben is gyűlöltem, pedig ott még nem is igazán volt szerepe. Most viszont nekem kicsit olyan volt, mint a Carol No. 2, csak ő nem verte a főszereplőnőnket, hanem szétpiálta az agyát, és szavakkal, gyűlölettel kínozta a saját lányát. Annyit akartam szidni a posztban, viszont most amikor megtehetném, úgy érzem, hogy belefáradtam a fröcsögésbe, és annak a kurvának a szidásába, pedig egy csomó szebbnél-szebb gondolatot lejegyeztem róla. Egyébként a kiakadásom csúcspontja a 386. oldalon volt, ha jól emlékszem. Egy szörnyeteg az a nő.

Jonathan, maybe. Nem. Igen. Nem tudom!
 Talán? Nem találtam jó képet. 

Jonathan (Rachel pasija volt, aztán...): Bármennyire is próbálom, akarom tagadni, Jonathan irtó cuki tudott lenni, főleg az eleje/közepe felé, még a legvégén lévő balhé előtt. Igen, a jegyzetfüzetkémben többször is leírtam, hogy egyre bizonyosabb vagyok afelől, hogy Jonathannek bejön Emma... És láss csodát... igazam lett.  Szerettem, hogy mindig Em mellett állt. Kedves volt, megértő és aggódó, és tetszett nekem... már amikor nem volt dühös. Akkor még egy kicsit én is megrettentem.     
A karakterekről igazából csak ennyit akartam.  
Pár dolog, amit feljegyeztem:
Néha nagyon hiányoztak nekem a névelők a mondatokból.
Aztán. Nem értettem Jared és Sara szerelmi szálát! Ezek mégis mikor szerettek egymásba? Nem értem, nincs is elmagyarázva. (Bár be kell vallani, cukik.)
És Sarának miért kellett ezt tenni Mr. Hóemberrel? Ott, az elején kiakadtam rá. Bár az a hóemberépítős jelenet édes volt. :) 
Jaj, az a Jonathanos-Emmás-bajszos-pakolós szitu nagyon meredek volt! És creepy, meg körömrágós.
Annál a jelenetnél már csak a díleres dolog volt durvább. Ki verete nálam a biztosítékot, de nagyon.
"Szexrandi"? Milyen szó ez? :)
A 34. és 35. fejezetben Sara miért volt olyan, mint egy pszichológus? Csak nekem volt olyan? Nekem nagyon olyan volt.
Olyant? Ilyen szó nem is létezik!... Ugye? Szerintem nincs ilyen szó.
"Hm, megtörtént a csók! Vá!" Ezt inkább nem kommentálom. :))
És végül a teljes "összeszedett", tömör(ebb) vélemény:
A történet számomra egy kicsit nehezen indult be, de aztán elkezdett pörögni, majd végül fel is robbant, ezzel lerombolva engem.
Az írásmód jó, még mindig tetszik, bár a névelők hiánya egy kicsit agyoncsapja (számomra) az egészet. De gondolom ez a fordító hibája.
Rachelt részletesebben is megismerhetjük a könyvben, és mi azt kívánjuk, hogy ez bár ne így lenne. Jaredről még mindig nem sok infót kapunk, ahogy Stuartról sem, de amit kapunk, az számomra elég volt ahhoz, hogy megutáljam. Em már kezd egy kicsit az agyamra menni, remélem a harmadik, és egyben utolsó kötetben egy kicsit megváltozik.
Borító: A borító nem rossz, de nem is tetszik annyira, mint az előzőé.
Kedvenc karakter: Evan, és egy kicsit Jonathan is, csak ezt nem igazán merem bevallani magamnak.
Legutáltabb karakter: Rachel, Stuart, Díler, Bajszos, Analise
Kedvenc rész(ek): A pár még mindig cuki volt együtt, szóval a közös jeleneteik, mondjuk a hóemberépítős, meg Em és Jonathan esti fennmaradásai.
Utált rész: Minden egyes tetves pillanat, amikor Rachel a porondon van, a két nagyon parás jelenet, azok a részek ahol Em titkolózott, vagy Jonathan dühös volt, és egyértelműen a vége.
Összeségében 5/4 pontot adok neki, mert tetszett, de sajnos mégsem annyira, mint az első rész. A könyv ettől függetlenül jó, sőt nagyon jó, mindenképp megéri elolvasni, ha van hozzá hangulatod. Jobb ha van, mert ha tök boldogan ülsz le olvasni, akkor egy idő után kiszipolyoz belőled mindent, ami boldoggá tesz/tett.
Jó olvasást!
Molyka